Mindig búcsúzunk

A mi szegény gyerekeinknek zsenge korukig annyi halállal és gyásszal kapcsolatos megélése volt már, amennyi sok élemedett korú felnőttnek sem.

Andris, a dédi(k), az imádott nagypapák...

Azán két héttel ezelőtt az egyik törpenyúl.

Ma pedig a másik.

Minyon-Bogyó a fiúké volt, nagyfejű, bozontos kis jószág, imádnivaló kajlaság. Mindig mohón evett, azt gyanítjuk, ez lett a veszte is. Félrenyelhetett. Apjuk épp lent volt a szuterénben, ahol a ketrecük is áll; arra lett figyelmes, hogy a nyuszi görcsökben fetreng, levegő után kapkod, és már vége is volt, mielőtt bármit tehetett volna érte. Hanna egész éjjel, Ármin pedig két napig sírt utána, Álmos nagyon nem vette a lapot. Szerencsére. Minyon-Bogyó volt, nincs, ennyi.

Áfonya, Hanna nyuszija a múlt héten kis társat kapott, Franciska személyében, hamar összeszoktak. Kivittük őket gyakran a fűbe, ott szaladgáltak, nagyon barátságosak voltak, megtanulták, mikor kapnak enni, mikor kerülnek kézbe...

Aztán ma délelőtt Áfonya lebénult. Reggel még beszélgettem hozzá, evett, semmi baja nem volt, tízkor jött a telefon, apjuk hívott, hogy Hanna nyuszija is odavan... Hanna egész nap simogatta, kivitték a fűbe. Búcsúzott tőle. Negyed ötre volt időpont az állatorvoshoz, felkészítettük a gyerekeket, hogy a nyuszit valószínűleg el kell altatni, hogy ne szenvedjen.

Így is történt. Gerinctörés, vagy tályog. Az orvos szerint jól tette apjuk, hogy elvitte hozzá (Hanna is ment), csak szenvedett volna napokig. Kiküldte őket, míg elaltatta Áfonyát, majd beadta neki a végső injekciót. Hazahozták. Apjuk eltemette Minyon mellé. Elkészült a kereszt is, megcsináltuk szépen a sírt. Hanna résnyire bőgte a szemét, aztán elment biciklizni a barátnőjével. A szívem szakad meg érte.

Álmos elmesélte a mamának, hogy Áfonyát elaltatták, és aztán meg is halt. ^^ Merthát a kettő nem ugyanaz természetesen.

Nem akarok több nyulat - mondtam apjuknak. Pedig lesz, mert a gyerekek szeretnének és Franciskának is kell társ.

De én nem bírok kéthetente kiskedvencet siratni, nem bírom látni a gyerekeim fájdalmát. Kész Addams Family vagyunk már, de komolyan.

Álmos felfogása szerint:

- Ó, most lesz még egy nyúl, aztán meghal, aztán lesz helyette másik, és az is meghal, aztán az helyett is lesz másik...

Ehh.

Eredmények

Mindenki bizonyítványokat posztol a fészbúkra, nyilván én se tettem másképp, akinek nem tetszik, továbbgörgeti úgyis. 

Nem tudok kitűnő bizonyítványokkal szolgálni, de annál nagyobb az örömöm. :)

Ez itt Árminé:

Az átlaga 4,3 lett. Sose volt ennyi, még a négyest sem érte el, ráadásul javuló tendenciát mutatott: matekból pl 2 db 3-as felmérője volt, és az utolsó lett akkora ötös, hogy az ellenőrzőjébe még mosolygós arcot is rajzolt mellé a tanító néni. Környezetből is a négyesét ötös követte. A 15 óra igazolatlan... Nos... Mondjuk azt, hogy a két iskola közötti átmenetnek köszönhető. (Ott még be volt íratva, miközben itt már járt, és nyilván két helyen nem lehetett egyszerre...) Most már mindegy, elfér az a bizonyítványban.

Ez meg itt a gimnazista Hanna Lucáé:

4,6. Németből csupa ötös... :D Matekból viszont hármas lett. Beszélgettem a tanárával, kifejtette, amit már többen: Hanna művészlélek. Elábrándozik, nem figyel, másképp gondolkodik. Azt mondta, nem baj, mert látja benne a tanulásra, megértésre való szándékot. Cél, hogy eljusson az érettségiig, nem kell ötösnek lennie. (Nanáhogynem.)

Viszont, kapott lelkifröccsöt is a kisasszony, ugyanis, bár ő cáfolja, de én látom, hogy alig tanul. Mi lenne, ha tanulna is? Mondtuk neki, nemhiába "csak" jó a szorgalma, és az Árminé példás, holott ő a jobb tanuló... 

Megvolt a ballagás és évzáró ma, templomban, hűvösben, szépen, meghatóan, több listányi országos és megyei versenyek eredményeivel, sportsikerekkel büszkélkedő gyereknévvel. ((Álmos végigaludta. :))

És most tiszta erőből nyári szünet. Ármint már most alig látom, csavarog, remélem, nem borítja ki a fél falut, mint tavaly tette... ^^