Mióta az eszemet tudom, ez a kedvenc fiúnevem. Örültem is nagyon, mikor megegyeztünk abban, hogy András Bencének fogják hívni az elsőszülöttünket. De aztán, ahelyett, hogy most az apjával együtt (3 nap különbséggel) ünnepelhetné a nevét, magával vitte azt is a sírba. :(
Minden novemberben megrendezi a gyerekek sulija a "Kire ütött ez a gyerek?" című monstre műsort, ahol minden osztály, minden gyerek fellép. Évek óta ott vagyok én is, kezdetben "dolgoztam" ezzel, aztán Hanna miatt, és már Ármin is iskolába jár. A pénteki 3 órás program nagyon tetszett, jobban, mint eddig bármelyik, és nem azért, mert 2 gyerekem szerepelt benne, hanem, mert minden osztály odatette magát, látszott a rengeteg munka, amivel felkészültek, hatalmas hangulatot teremtettek, ráadásul interaktívvá tették az egészet, hisz a közönséget is sok esetben bevonták a produkciókba. Az első- és második osztályosok az első sorokban szinte tomboltak: énekeltek, bekiabáltak, mikor mire nyílt lehetőség, piros pofival, őszinte lelkesedéssel "drukkolták" végig az egész estét.
Nekem pedig külön öröm volt ott ülni, hisz az én Árminom, aki eddig csigaházban élt, az oviban 6 évesen mert először színpadra állni és megszólalni, most verselt, énekelt, boldog volt. (Egyébként is 180 fokos fordulatot vett, mióta iskolás, de erről később.)
Hannának pedig az élete a tánc, imádta, amit előadtak az osztállyal, megnyitva a rendezvényt, és ők is zárták, a Holle anyóval, amelyben Hanna játszotta az aranykaput. XD
Kedd este összeültek a kölkek és Hanna vezényletével ezt a levelet írták a Télapónak, amit én ma természetesen postára is adtam, egyenesen az Északi-sarkra címezve...
"Kedves Mikulás Kérünk olyant, hogy Twistert Álmos kér: kisautót, csokit Ármin kér: kisautó, távirányítós autó Hanna kér: barbie ruhát és cukrot. Viszont hogy ne tévedj el megírjuk hogy hova kell jönnöd Dunaszentgyörgy Tolnai Lajos utca 3. Szeretettel a Böcz gyerekek (Az ablakot, vagy az ajtót használd, mert nincs kéményünk.)"
Eszünk.
Álmoska kétpofára falja az uborkát, és adná nekem is. Nem, kérek, nem szeretem, mondom neki, de ő erőszakoskodik, tömné a számba.
- Mondtam már, hogy nem tudom megenni, nem szeretem!
- De látni akarom, ahogy nem tudod megenni!
Már egy hete köhögött szegény, de azt hittem, a szokásos allergiája.
És nem.
Tegnap anyutól már úgy jött haza, hogy nagyon fáj a füle. Estére lázas lett. Negyedóránként melegítem a melegítőpárnát a fülére, és szorítja, szorítja... Egész éjjel nyöszörgött, sírdogált, az összes mondanivalója az, hogy Anya, anyaaa, igényli, hogy ott legyek vele, fogjam a kezét, szeretgessem, és a szívem szakad meg érte.
