2014. szeptember 18., csütörtök

Andris fűnyírója

Apjuk füvet nyírt, utána elment szokásos esti útjára a harmadik fiához, mécsest gyújtani. Álmos kereste, először az udvaron, aztán tőlem kérdezte, hol van az apja.
- Elment a kiskertbe Andriskához - mondtam neki, erre ő: 
- Miééért, Andriskának nincs fűnyírója?


2014. szeptember 16., kedd

Iskolások

Hannától kikérdezem a környezetet. A teljes átalakulást mondaná.
- Pete, hernyó, amik bebábozódnak, aztán... - gondolkodik - kibábozódnak!

***

Ármin panaszkodik, hogy kevés a szünet az iskolában, csak "kimegyünk, megyünk pár lépést, aztán megyünk is be". Hanna szokásához híven litániát tart neki:
- Áármin, az iskola már nem óvoda, ott tanulni kell, nem játszani, és különben is, ha nem jársz iskolába, és nagy leszel, és építkezel valahol, és azt mondják neked, hogy mérj ki 25 centimétert, akkor hogy fogod megcsinálni, ha nem jártál rendesen iskolábaaa?

***

Tegnap először jöttek haza kettesben az iskolából, biciklivel, Hanna és Ármin. Lelkükre kötöttük, hogy várják meg egymást. Apjuknak az iskola felé volt dolga, megbeszéltük, hogy kilesi őket, rendesen közlekednek-e.
De hiába leselkedett. Gondolta, biztos hazajöttek már. Nem jöttek. Vártunk rájuk kicsit, lassan fél 5 lett, elment megkeresni őket. De nem találta. Az iskola biciklitárolója üres volt, gyerekek sehol, nagyszülőknél se jártak.
Már tövig rágtam a nemlétező körmömet, gondoltam, bizztosss ezen a 800 méteren elrabolták őket az ufók, hol máshol lennének, mikor megláttam a buksi fejüket a teraszon. Nem tudtam rájuk haragudni, pedig ez után mondták csak, hogy hol voltak.
A temetőben.
Andriskánál meg a dédiknél.





2014. szeptember 15., hétfő

Vírus

Péntek este kezdődött. Mintha legalább maratont futottam volna, de 1 hete semmit nem futottam, maratont meg pláne nem. Fájdalom a derekamban, lábfejemben, karjaimban, állkapcsomban, még a hasizmaimat is éreztem.
Szombat délelőtt még főztem, délután lázas lettem, és onnantól kezdve valami fura álom- és ébrenlét körüli határmezsgyén "mozogtam". Vasárnap alig tudtam felkelni, a lázam nem ment le, a fejem iszonyatosan fájt. F. csinált minden itthon, anyum ebédet hozott, én meg nagyon utáltam az egész helyzetet, mert soha nem hagyom el magam, één, ádehogy. 
Mára jobban lettem, el tudtam menni orvoshoz. Azt mondta, vírus. (Kiderült az is, hogy 80/60 a vérnyomásom, csoda, hogy élek.) Tüneti kezelést javasolt, és menjek vissza, ha teljesen jól leszek. 
Örülök, hogy nem valami halálos kórban szenvedek péntek óta, hanem az van, amit sejtettem - valami mikroizé megtámadta az ízületeimet.
De akkor is, milyen az már, hogy:
- nem tudom felemelni a 16 kilós gyerekem
- nem tudok normálisan fogat mosni
- nem tudom megfogni a tollat
- nem tudom kicsavarni a mosogatószivacsot
- nem tudok cipőt kötni
- a szennyest nyögések közepette cincálom le a mosókonyhába, meg egyébként is, minden mozdulat fáj
- a kedvenc testhelyzetem még mindig a fekvés
- legszívesebben egész nap aludnék...
És nem is ez a legrosszabb. És nem is az, hogy nemhogy futni, menni is alig tudok.
Hanem az, hogy 4 év után ma kezdtem volna újra a munkahelyemen...

2014. szeptember 7., vasárnap

Bocsánat

Álmos rálépett a fájós lábamra.
- Bocsi anya - mondta, és szaladt tovább, de az apja rászólt:
- Olyan nincs, hogy bocsi. Vagy bocsánat, vagy elnézést. - Álmos:
- Bocsánatelnézést, anya!

2014. szeptember 4., csütörtök

Sulisiker és táncdilemma

Mentem ma Árminért. Nem akartam a tanítónénit zargatni, mert, bár jó a kapcsolatunk, nem szeretnék az a szülő lenni, aki haköllhanem a nyűgjeivel sorakozik a nap végén-elején-bármikor. Más, köz-ügyben kerestem, de, ha már ott voltam rákérdeztem Ármin fiam előremenetelére is. Azt a választ kaptam, hogy Ármin figyelmes, nem beszélget az órán, fegyelmezett (ha-ha, itthon meg kitombolja), a feladatokat megcsinálja, kérdésre válaszol !!!, és minden rendben vele.
(Mutatta is az én drágám, anya, kaptam pirospontot, kérdeztem, mire, azt mondta, azt nem tudja. :D )
Huhh. :D
Repültem volna az örömtől, ha nem jött volna Hanna, azzal a jellegzetes duzzogó arckifejezésével (amilyen állítólag még a családban sógornőmnek is van :D), és nem közli blazírtan, hogy ő ugyan ma nem megy táncra.
Pedzegette már korábban is, hogy abbahagyná a Vadrózsát (merugye van a paksi Tűzvirág, meg a Vadrózsa, itt minálunk, ahol 4 éves kora óta táncol). Mert ő nem volt tánctáborban és nem fogja tudni a lépéseket. Megjegyzem: azért nem volt tánctáborban, mert ad 1: nem volt kedve; de ezt nem hagytam volna annyiban, ha nem lett volna az elképzelésben az, hogy ad 2: egybeesik majdan a próbája a Tűzvirágos próbákkal, minekutána a szentgyörgyi tánc eleve kilőve, mert egyszerre még ő sem tud két helyen lenni. Mostanra viszont kiderült, hogy a szentgyörgyi Vadrózsa próbaidőpontja csütörtökre került, ami heppi, mert a paksi Tűzvirágé szerdán és pénteken van, tehát mehetne mindkét helyre.
(Tudom, nehéz követni, már én se tudom...)


Hajnalkával a Vadrózsában

Nade kishitű lükelányom most ugye azzal jött, hogy neki úgyse megy a vadrózsás koreográfia, ő nem is jár, és egyébként is ő mondja meg, mit akar, és blablaba. Elővezettem neki, hogy oké, de akkor Zsófi "néni" elé áll és megmondja neki ő a tutit, azazhogy azt, hogy köszi, hogy megtanítottatok táncolni, de most már inkább nem jönnék többet. Mert egy döntésnek következményei is vannak, amiket vállalni kell. 
Ez már annyira nem tetszett neki, és olyan hisztit levágott az autóban hazáig, hogy még. Nem is részletezem, mert csak rombolnám a nimbuszát.
Arra jutottunk végül, hogy elmegy, megnézi a próbát és a "tanulhatatlan" lépéseket, aztán eldönti, mi lesz.
A próba előtt Zsófi elé álltunk, és én, mint tolmács (merthogy Hanna tőlem kérdezte, hogy "de mit mondjak" - ennyit arról, hogy majd ő megmondja, mi legyen) előadtam, hogy mi van. Nem volt tánctáborban, nem tudja a lépéseket, nem akar járni. Zsófi - akinek szerintem remek pedagógiai érzéke van bizonyos helyzetekben - ránézett csípőre tett kézzel, közölte vele, hogy tehetségtelen, biztos nem fog menni neki, üljön le és nézze. (Az iróniát ebből az is kihallotta volna, aki süket.) Aztán, amint elkezdték a próbát, felhívta Hannát a színpadra, aki nyikkanni se tudott, viszont szaladt, és letáncolta a többiekkel együtt végig az egész koreográfiát, bumfordi edzőcipőben a tánccipője helyett.
A végén Zsófi megkérdezte tőle, hogy akkor abbahagyja-e a táncot? Naná, hogy nemet mondott. :)
Ennyi.
(Teljesen felszabadult egyébként, de megegyeztünk abban, ha nem megy a Vadrózsa, nem fogjuk erőltetni, de legalább egy próbát tett, és a próbát ki is állta. Nem gondolom, hogy a továbbiakban megfordul majd a fejében a gondolat, hogy abbahagyja, hisz fél óráról van kb. szó csütörtök délutánonként. Ennyit az udvaron is szaladgálna. Ha pedig mégis elege lesz, akkor hagyom, hadd menjen. Ésnemvagyokszaranya, aki ráerólteti az önállótlan gyerekre az akaratát, csakszólok.)
Holnap Tűzvirág-próba. Dávid "bácsi" állítólag bedobja őket, eddigi kis négyeskéket a mély vízbe, a hármas nagyok közé, hogy csinálják utánuk, amit tudnak. Na, az lesz az érdekes. :D

 

Olivérrel a Tűzvirágban (még a négyes csoportban)




Az első hét

Vége van a nyárnak... Hűvös szelek is járnak, de az ez esetben mindegy.
Gyerekeimnek megkezdődött az iskola, Álmosnak az óvoda (nekem meg majd a meló, szeptember 15-től.)
És csoda történt.
Ármin szuperul veszi az akadályokat így első osztályban.
Iszonyatosan féltem miatta a sulikezdéstől az ilyen meg olyan problémái miatt, de úgy tűnik, a félelmeim nem igazolódtak be.
Nem sírt az első nap. Se a másodikon, se utána. (Igaz, vasárnap este pityergett az ágyban, de aztán megnyugodva aludt el, másnap reggel se volt már vele gond.)
Lelkes és tele van tudásvággyal. Hétfőn már azt kérdezte, hogy kedden ugye tanulnak egy kicsit már? Persze, még inkább a kevés szünetet várja, az órák közöttit, amikor lehet őrültködni. Legalábbis kémeim (Hanna és osztálytársai :) ) jelentették, hogy a porban fetreng szívesen. Nokomment. Itthon azért elbeszélgettem vele, hogy moderálja magát, ez már nem az ovi, ő komoly nagyfiú, és lehetőleg ne jöjjön haza legközelebb leszakított hátsó zsebbel.
Szívesen pakolássza a táskáját, tolltartóját a munkája, amennyire én le tudom venni a füzeteiből, nem tökéletes (nem is várom el tőle), de összegyűjtött már jópár nyomdát. (Az egyik katicabogarat ki is színezte - zöldre.)
Állítólag - ő mondta - jelentkezik is, ha kérdezik válaszol (ezt Hanna monda... Bementek a negyedik osztályba az elsősök az első napon, és mindenki bemutatkozott, Ármin is. Válaszolt a kérdésekre is, vagy 40 vadidegen ember előtt.)
Nagyon boldoggá tesz, hogy nem váltak valóra a rémálmaim, remélem, nem is fognak. Nem baj, ha nem tanul jól, nem baj, ha meg kell küzdenünk a leckékkel itthon, csak érezze jól magát és sikerüljön beilleszkednie - azt hiszem, ez maradéktalanul teljesült. 



Hannusnak iszonyatmód nem volt kedve iskolába menni, a vakáció utolsó napján folyamatosan mantrázta: szeretemaziskolát, szeretemaziskolát... Azt mondta, ez azért van, hogy valóban azt érezze, hogy szereti az iskolát.
Idő közben aztán ő is belerázódott, egy nap se kellett hozzá, egyelőre ismételnek, de nagyon nehéz lesz a negyedik, mint az a szülőin kiderült.
A Tűzvirágban egy csoporttal feljebb lépett, így a négyeskéből hármas nagylány lett, hetente kétszer lesz próbájuk, két órában, nem lesz egyszerű ez sem. De terve van a tánccal, és imádja is, úgyhogy ezt nem hagyjuk akkor sem, ha 1-2 rossz jegy becsúszik.

Álmosom meg... Ma kezdtük az oviba szoktatást, még ott voltam vele abban az egy órában, és ott volt Eszti is, nagy barátok, nem is adódott probléma. Homokozott, hintáztunk, nézte a többi gyereket, majd közölte, hogy ő elfáradt és holnap már ne jöjjünk. :)

Így állunk mostanság.