Sokk

Ma szembesültem vele, hogy mit érezhetnek/gondolhatnak azok, akik Andris sírját látják...

Kint voltam nála délelőtt, vittem neki anyukámtól liliomot, és a nagyszüleimre is. Olyan úton mentem egyik sírtól a másikig, amelyen nem szoktam, és megláttam egy nagyon szép sírkövet, egy fiatal srácét, nem régen készülhetett el. 

Húsvéti kosár volt rajta. Csokinyuszikkal. Megborzongtam.

Úgy, ahogy mi már 11 éve hordjuk Andrishoz a pici játékokat, kerámiákat, holott tudnunk kellene, hogy nem örülhet már nekik, ugyanúgy vitték oda ennek a fiúnak a szerettei azt a húsvéti kosarat... Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincsenek többé. 

A kerámiákat ellopják, a csokinyuszi elolvad, a mécsesek pedig estéről-estére csonkig égnek.

Nagyon nehéz ezzel együtt élni, tényleg nehéz.

Gálaműsor, csapó 2.

És szenzációs volt és frenetikus volt és sminket szétbőgős volt...
Nagyon büszke vagyok a lányomra, pedig csak 3 percet kaptak az egész nagy műsorból, de az alatt aztán ropták rendesen. :) Ügyes volt, és mosolygott, és még a hangja is kihallatszott. Az egész csapat szuper volt nagyon...
Áhh, nem is tudok róla beszélni. Boldogság van. :)

A képen: lánytánc, Hanna párja Lilla.
Ma pedig újra gálaműsor, megyek is vasalni, nehéz ügy, egyedül vagyok velük napközben, Álmos pedig nagyon náthás, köhög, hány, aludni nem tud, cipelni kell, takargatni kell, félpercenként orrot törölni kell...
Este a nézők között az öcsém, anyum, Ármin lesz ott, na és Zsuzsa néni, az osztályfőnök, akinek Hanna annyira de annyira örül... :D
Apja addig vigyáz Álmosra.

Gálaműsor, csapó egy

Ma van a nagy nap, a Tűzvirág learatja egy éves kemény és megfeszített munkája gyümölcsét. :D (Hű, de költői voltam... De tényleg, amennyit ezek a fiatalok, és köztük az egészen picik dolgoztak, főleg az utóbbi 2 hónap főpróbái alatt a műsorukon, tiszteletreméltó és példaértékű, ezt nem győztem eddig se hangsúlyozni, és ez után is ezt fogom tenni.)

Ma hétkor lesz az első gálaműsor, amire valamennyi jegy elkelt, még a pótszékekre is, még a csilláron is ülni fognak, és a többi.

Nagyon izgulok én is, de irtóra vigyázok, hogy ez Hannára ne ragadjon át. Tegnap este 6 után értünk haza az utolsó főpróbáról, ahol mindenki meg volt már őrülve. Mára kikértem az iskolából, az osztályfőnöke azt mondta, az csak természetes, hogy itthon tartom. Jól is tettem, ugyanis több, mint 1 órát aludt délelőtt, pedig ő napközben szinte sosem alszik.

Most megyek vasalni.

Azért pedig, hogy mostanában minden posztom a Tűzvirág gálaműsoráról szól majd, én kérek elnézést. :D 

Ezt a montázst még a tavalyi gálaműsorról csináltam.

http://youtu.be/Bk6rKwWP04Q

Sofőr

Ármin kamionos játékkal játszik a számítógépen. Háborog:
- Utálok este vezetni, tudtátok?!
(Anyjafia.)

Sportos hétvége

Szombaton körbeügettük a falut, tizedmagammal, a helyi futóklubunk ugyanis futóversenyt szervezett, még emléklapot is csináltunk az alkalomra. Nem voltunk sokan, de annál jobb hangulatban telt a rendezvény. 4,3 km-t kellett futni, mindenki becsülettel teljesítette. A falubeliek érdekesen viszonyultak a dologhoz (amivel a célunk a futás népszerűsítése volt egyébként...) A következő variációk estek meg út közben:

- néztek ránk, mint tyúk a piros kukoricára és még visszaköszönni is elfelejtettek

- drukkoltak, hogy hajrá (többen is, ez viszont nagyon jól esett!)

- nem tudták mire vélni az egészet, így: "Emikém, talán anyósodéknál voltál?" - "Nem, épp futok... futóverseny van..." - "Jaaa... futóverseny?"

- és végül, ami a legjobb: volt, aki kedvet kapott és jelezte, hogy a következőre ő is jönne.

:)

(Utána még mentem 9 km-t a kedvenc futóutamon és a határban, ahol szedtem orgonát...)

 

Elkísért a család is, Hanna ígérte, hogy fényképez minket, aztán masinástól együtt elvonult virágokat, bogarakat és fákat fotózni. 

***

Vasárnap este közöltem, hogy futok egyet, kérdeztem Ármint, elkísér-e biciklivel. Mondta, hogy igen, de ő futni szeretne... Hanna is jelentkezett egyből. Így ismét körbefutottuk a falut, 4,3 km, egy 7 és 9 évesnek, akiknek ez a táv nem megszokott, nem kis teljesítmény. Nagyon ügyesek voltak, kétszer megálltunk ugyan (Hanna cipőjébe kavics ment, majd apjuk kért otthonról telefonos segítséget), de becsülettel lenyomták a falukört, Ármin komoly kis pofiját soha nem fogom elfelejteni. Hanna még beszélgetni is tudott közben, lassan mentünk (7:09-es tempóval; fél óra alatt tettük meg a távot). Mondtam nekik ha hetente kétszer eljönnek velem, kapnak futócipőt. :D

***

Hétfőn délutánra biciklitúrát terveztünk, csak ide a falu alá, a "Brinyóba". Aztán gondoltunk egyet, és letekertünk a Duna-partra (5 km). Ott, mivel az odaút elég zötyögősre sikerült, úgy határoztunk, hogy eltekerünk a töltésen Gerjenig, aztán a betonúton haza... Így is tettünk. Összvissz ezen a napon 30 km-t tekertünk össze családilag. F. egész este azt mondogatta, milyen jól érezte magát. (Délelőtt Árminnal és Álmossal már bemelegítettek, vagy 6 km-t megtettek a falu alatt.)

Természetesen a kirándulás nem zajlott zökkenőmentesen (a szó valódi és képletes értelmében egyaránt): kb. fél órával indulás után Hanna vakarózni kezdett, mindkét karja vörös-fehér foltokkal volt tele, de apja feltalálta magát, mint mondta, ő is így reagál a melegre, úgyhogy felhajtották Hanna felsőjének ujját, és el is múlt a viszketés. Egészen addig, míg később a töltésen valami bogár meg nem csípte a kisasszonyt... Még jó, hogy vittem magammal calcimuscot, le is ment a duzzanat, itthon pedig borogattuk. Túlélte. :) )

A Duna-partra érve épp egy uszály vonult a vízen, Ármin is megvigasztalódott, ugyanis az út végén már elég türelmetlen volt...

 

Imádták. De a köveken is rengeteg hangya volt...

 

A gerjeni parton Hanna kagylókat gyűjtött.

 Elcsíptük a kompot is.

 

Bohócok

Mellesleg közben húsvét is volt... De arról majd később. :)

Morbid

Napi fészbúk-nyavalygásom következik... 

Előrebocsátom, hogy szeretem a közösségi portált, amellett, hogy sokat elvett - igaz, inkább csak illúziókat némely embertársammal kapcsolatban -, sokat is adott: emberi kapcsolatokat főleg, és sok-sok tanulságot. 

De a borzadály, ami néha ott folyik; napról-napra megdöbbent, vagy épp megnevettet.

Most az előbbi eset történt.

Nem tehet róla szegény fészbúk (se Zuckerberg), hogy azon embertársaink profilja is a világhálón kering, akik már elhagyták a porhüvelyüket, hacsak valamelyik hozzátartozójuk nem törli őket, vagy nem írja át oldalukat emlékoldallá. Utóbbiakkal gyakran találkozom, lehet némelyeket visszataszít, én szép, valamelyest továbbélést biztosító gesztusnak tartom. 

De olyan furcsa volt látni a jobb oldalon, hogy XYZ-nek, aki nem túl régen boldogult meg, a Fészbúk születésnapját jelezte... Kicsit hidegrázós érzés volt.

És nem is ez volt a morbid... hanem az, hogy többen boldog születésnapot kívántak az illetőnek... :O

Nem volt sok ismerőse, de azon kevesek között is akadt ezek szerint olyan, aki hogyúgymondjam nem volt képben...

Elgondolkodtam. Nem is tudom, ha én az örök vadászmezőkre költöznék, vajon hányan kívánnának boldog születésnapot még a halálom után hónapokkal is? És arra is gondoltam, hogy vajon szükségem lenne/van-e ilyen "ismerősökre"?

Hm.

Húsvét előtt

Tegnap óta mindhárom gyermek itthon van, ami  miatt tegnap estére már idegösszeomlás-közeli állapotban leledzettem és kértem apjukat, miután a 2 fiú szétdobálta a frissen összehajtogatott ruhákat, hogy akkor legyen szíves ő befejezni a fürdés utáni öltöztetést, és túrja elő a ruhahalom alól Álmos pizsamanadrágját ("Miért nem találod, de az az, igen, rózsaszín, nem tűnt fel, hogy általában rózsaszín ruhákban alszik???" :P ), míg én kiporszívózok és levezetem a feszültséget... 

Ármin tiszta zizzent volt egész nap, Hannát lezárta a szuterénlejáróba míg én lent voltam a mosókonyhában és lekapcsolta a villanyt, szegénykém ott pityergett a tök sötétben ahelyett, hogy szólt volna nekem... Délután nekilökte a széknek... Párnacsatáztak Álmossal és ledöntötték az ablakban a vázákat... És a többi. Estére már olyan állapotban voltam, hogy magam se találkoztam volna szívesen magammal... 

Béke addig volt, míg tojást festettek (és állítólag addig, míg én elmentem aerobikra; apjuk szerint abban az 1 órában semmi baj nem volt velük, mondtam neki este fél 8-kor, hogy jó, akkor most elmegyek félmaratont futni, hogy mindenki nyugiban legyen... ^^)

A tojásfestés képei (a tojás kifújását apjuk végezte, nagy röhögések közepette):

Ma pedig be kell rongyolnom P-ra "még pár dologért" (mindigezvan), tegnap akartam, de annyira fájt a fejem, hogy nem mertem autóba ülni, ma viszont annyian lesznek a teszkóban, ahova készülök, hogy pánikrohamot kapok a gondolatától is.

Délután befejezem a takarítást, aztán holnap jöhet a sütés-főzés; ja, meg egy délelőtti hazai futó"verseny".... :)

Alvás

Kedd esti életképek. Ilyenek, amikor idő előtt kidőlnek:

                                           Hátőőizé...

 

Hanna csak játszotta, hogy alszik.

Levi

Itt volt az öcsém, hogy elvigyen kutyát oltani (anyuék Robi kutyáját. Külön történet az egész procedúra, legalább ketten kellenek hozzá :D :)). Ármint is vittük magunkkal segítségnek, de Álmos elől úgy szöktünk el, mert ő is jött volna szívesen... Mikor hazaértem, érdeklődött is:
- Levi hol van?
- Hazament.
- Pedig én szeretem őőőt...

Kacsa

Kacsát vettem ma a boltban, tisztára megörültem neki, rá volt írva a csomagolására, hogy fiatal. Meg az, hogy 40 percen keresztül kell sütni és hijjnyedejólesz. 

Én 2 órája sütöm, és még mindig nyers, pedig pároltam is.

Ez egy dinoszaurusz szerintem.

Mérges vagyok, és valószínűleg nagyon béna.

(P.S.: Mire ezt megírtam, elkészült. 2 és fél órájába telt megsülni őkelmének. Remélem, finom lesz...)

Hangya

Ma reggel egy "szerelmeslevél" várt, hajnalban munkába induló Apucitól, FONTOS felirattal. Az állott benne, hogy elleptek minket a hangyák, a konyhapultot befújta irtószerrel, jól mossam majd le, és hangyacsapdákat is kirakott. Valóban: ott díszelegtek még a gáztűzhelyen is a tetemek, mint a mákszemek... 

Aztán észrevettem őket az ebédlőasztalon korzózni... A padlón is meneteltek sorban... Úgy nagyjából mindenhol már hangyákat látok. 

Borzasztó. Egyfolytában csiszatolom a lakást, hogy legalább valami viszonylagos tisztaság (ha rend nem is) legyen a 3 gyerek és baráti körük ténykedése után; nem is merem elképzelni, mi lenne, ha nem is takarítanék?

Gyufa, GPS

Ármin rosszalkodik. Rákiáltok:
- Vigyázz, mert kihúzod a gyufát! - Erre ő:
- Mamáéknál már kihúztam.
- ???
- A dobozából.

***

Ármin megint késik, nem ér haza a csavargásból, amikorra kértem. Bosszankodok, Hanna hallja, megjegyzi:
- Legközelebb rászerelünk egy GPS-t, hogy hazataláljon.

Keményítő-mizéria

Az van, hogy a tűzvirágos négyeske szoknyái, csekély kivétellel nem állnak úgy, mint a beton és az apróságok elvesznek a nagyok között a színpadon (akiken vagy hatszáz szoknya van amúgy), ezért a négyeskék anyukái napok (hetek) óta keményítés-fehérítés-lázban égnek. (Az előre megadott, decsi nénike által ránk hagyományozódott féloldalas, kifordítós-befordítós keményítés-történet nem vált be - azoknál, akik egyáltalán kipróbálták...) De Pakson már szerintem nincs bolt, ahol búzakeményítőt lehetne venni, mert felvásároltuk, és érkeznek a tuti tippek. Pl.:

- először is fehéríteni kell. Bórax-szal. De mert az is hiánycikk, marad a szódabikarbóna. Mehet az egész zacsi a vízbe. Bátrabbak kék tojásfestéket is adagoltak hozzá, én nem mertem (ismerve magamat, kékfestő lett volna az alsószoknyából). Aztán meg kell a cuccot szárítani. Lehetőleg napon. Nálunk ez necces, mert a szabadban összesz.rják a legyek (meg is tették amúgy).

- nem az előírás szerint adagoljuk a keményítőt a vízhez, hanem belelocsoljuk/főzzük a fél, bátrabbak az egész flakont/dobozt

- áztatjuk. Minimum negyed órán át, de volt, aki egy éjszakára is benne hagyta a löttyben a ruhákat...

- becsavarjuk törölközőbe, úgy szárítjuk. Aztán lógatjuk, aztán még nyirkosan kivasaljuk. A vasaló ragadni fog, ne lepődjünk meg. Nekem egy órámba telt, de van, aki 3 órán át csiszatolta a gúnyát. Ha nem lennék itthon, nem tudom, mikor csináltam volna végig az akciót... ^^

- aztán mehet a cucc a ruhazsákba, ahol jól összenyomódik, mire a gyerekre kerül, akinek egyébként

szerencséje van, ha nem dörzsöli ki az ing, merthogy nem szabad alá venni semmit; rutinosabbak csak a felső részét keményítették, hogy legalább a derékrész ne törjön...

Amikor kész, a bádogemberkék mehetnek a színpadra. Aztán vagy felférnek, vagy nem. :)

Dávid "bácsi" a gyerekeknek azt mondta, akkor jó a ruha, ha megáll a padlón. Megállni eddig is megállt... De most áll az ing és a felső szoknya is. :P

 Végeredmény.

Választások után

Autózunk haza Paksról. Ármin lát egy narancsos óriásplakátot:
- Anyaaa, miért van kint még mindig az Orbán Viktor?

Kisiskolás

Ármin nem egyszerű gyerek, ezért a beiskolázásától is féltünk. Maradt még egy évet az oviban, ami igencsak hasznára vált, rengeteget változott ez idő alatt. Sokkal önállóbb lett, kreatív, nagyon sokat rajzol, "ír", másol, 10-es számkörben összead-kivon, felismeri a betűket, tud cipőt kötni, nagyon jó megfigyelő. A rosszaság-faktora is nőtt ugyan, de ez már csak nekünk, meg a nővérének probléma. Már, hogy elviseljük, abban. De ez egy külön történet.

A legfőbb gond, hogy nem kommunikál, nem áll szóba azzal, akivel nem akar, és igen sokan tartoznak ebbe a körbe. (Ha olyan kedve van, még a saját apjával se beszél.)

Ezért tartottam attól, hogy az iskolában majd ül, mint egy kis kuka és nem lehet majd szóra bírni, pedig ott már muszáj lesz beszélni - hiába mondták az óvónők, hogy foglalkozásokon egyre aktívabb, az iskola azért iskola, más követelményrendszerrel, más körülményekkel.

Tegnap a leendő elsősök átballagtak az iskolába, látogatást tettek az első és a negyedik osztályban. 

Mikor mentem Árminért az oviba, nem győzött mesélni, mutogatta a kis kincseket meg feladatlapokat, amiket kaptak, újságolta, milyen jó volt az iskolában, nagyon boldog volt - velem együtt. A leendő tanító nénijét, az egyiket, már elég jól ismeri, mert a lányaink barátnők, összejárnak, O. (néni) is volt nálunk már többször. Igaz, hogy vele se állt szóba Ármin, de O. nem is sürgette. Tegnap az iskolában viszont jelentkezett... és felszólították... és válaszolt... Igaz, azt mesélte, egyszer rosszat mondott, mert a Bence súgta neki, hogy "egér", aztán nem egér volt a képen mégsem, de ennyi baj legyen... :D

Most iskola-lázban ég. Vettem neki egy füzetet, mert füzetekbe írkál újabban.

Ma délután megyünk diákigazolványt csináltatni. :)

Kikelet Félmaraton

Szombaton letudtam Baján az eddigi 6. félmaratonomat, amiből ez volt a 3. "hivatalos", egyúttal az Atom 100+ versenysorozat második állomása, a kaposvári után.

A fiúkkal mentünk, mert Hannusom szegénykém megint Tűzvirág-főpróbán volt,  itthon sajnálkozott kicsit utólag, hogy "de jó lehetett"... Legközelebb majd őt is visszük.

Konstatáltam, hogy Baja nagyon kedves kis város, a Petőfi-sziget pedig csodaszép, és örömmel vettem, hogy összvissz 2 emelkedőn kellett felfutni (kétszer), és ez a kaposvári négy domb - öt völgy után valóságos felüdülés volt. Nagyon jó időt futottam - persze, magamhoz képest - az első 12 km-en, hat perc alatti kilométerekkel, de aztán elszúrtam a frissítésekkel az egészet és a vége 2:11:59 lett, ami még így is szuper, hisz negyed órát javítottam az eddigi összes (síkon és hegyenvölgyön) futott félmaratonomhoz képest. Örülök azért is neki, mert fizikailag nem voltam a legjobb állapotban, alig több, mint egy éve futok, előtte a hideg kirázott még a gondolatától is, mert előjöttek a rossz emlékeim az általános iskolából, amikor "Sólyácska" csak többszöri nekiindulásra tudta lefutni a Cooper-tesztet, meg a középiskolából, amikor a laktanya mellett (szerintem mindenki érti, mire gondolok; lányosztály voltunk ^^) kellett elvágtáznunk a sulitól a sportpályáig...

Na, szóval örülök a 165 csaj között elért 118. helyemnek. :D Lesz ez még jobb is, csak egészséges maradjak...

A fiúk, míg én futkorásztam, nagyon jól érezték magukat, ettek annyi kürtös kalácsot, hogy a végén már kedvezményt kaptak, szaladgáltak, rollereztek, igaz, Álmos "pofára" esett és szétharapta a száját, de mire én visszaértem, már el is felejtette.

Következő állomás május 3.-án Szekszárd, a Borvidék Félmaraton, amelyről rémtörténeteket zengedeznek a terep nehézsége miatt, de elhatároztam, hogy nem veszem vérkomolyan és egyszerűen bulifutást csinálok belőle. :D (Baját különösebb fájdalom nélkül futottam végig és ennek nagyon örültem, anyukámat is megnyugtattam, hogy nem volt semmi gáz - bár itt is volt, aki elájult a célnál és ölben vitték tovább... :( 21 km azért mégiscsak 21 km.)

Futnijóóó! :D

A célban. Majdnem sírtam. :D

 

Kürtös kalács

Rollerbajnok

Hogy azért a kapu is rajta legyen

 

Fickókkal

 

Hanna Luca, az érmem, meg a rajtszámom. Szegénykémnek ennyi jutott a bajai kirándulásból... :(

 

:)